|
|
 |
  |
|
|
Bartók Új Sorozat
Bartók Béla születésének 125. évfordulóján, 2006-ban indult útjára a Bartók Új Sorozat, mely harmincegy CD-n mutatja be a zeneszerző teljes életművét.
Harminc évvel ezelőtt készült már egy Bartók Összkiadás, a magyar zenei előadóművészet és hanglemezgyártás mindmáig legjelentősebb produkciója.
A néhány éve CD-formátumban is kiadott lemezsorozat nemcsak a kiadónak hozott komoly sikereket, de a magyar zenekultúra nemzetközi elismertségét is megmutatta, többek között a 2002. évi cannes-i MIDEM egyik rangos díjának (Classical Awards Best Special Edition) elnyerésével. Ám be kell látni, a régi Hungaroton-összkiadás felett – kétségtelen értékei ellenére – művészi és technikai szempontból eljárt az idő.
Mit várhatunk az új Bartók-sorozattól?
A magyar zenekari kultúra jóval magasabb színvonalon áll, mint harminc évvel ezelőtt. A forráskutatás pedig – a budapesti Bartók Archívumban készülő kotta-összkiadásnak köszönhetően – a világon egyedülálló tudományos hátteret nyújt a Bartók-interpretációnak. És van egy olyan előadó-személyiség, mint Kocsis Zoltán, aki zongoraművészként és az utóbbi években karmesterként is pályája zenitjére ért, és aki mind a hazai, mind a nemzetközi vélekedés szerint a Bartók-interpretáció kivételes súlyú letéteményese.
Az új Bartók-sorozat időszerűségét a hangfelvételi technika óriási fejlődése (digitális eljárás, SACD-formátum) is alátámasztja.
Jeney Zoltán zeneszerző elnökletével létrejött a Bartók Új Sorozat Alapítvány (Bartók New Series Foundation) és megalakult egy szakértő bizottság, amely napjaink három jelentős Bartók-szakértőjéből áll. A Bartók-oeuvre-t öt műfaji csoportra osztva (művek zenekarral, kamarazene, dalok, kórusművek, zongoraművek) először CD-nként, majd albumokban adjuk közre. A felvételek befejezése 2010-re, a teljes sorozat megjelenése 2011-re várható.
A zenekari kompozíciókat (beleértve a színpadi műveket is) a Kocsis Zoltán vezetésével működő Nemzeti Filharmonikusokkal vesszük föl (Hungarian National Philharmonic Orchestra), és Kocsis játssza a kamaraművek, dalok és kórusművek zongoraszólamát, valamint Bartók átiratait barokk szerzők darabjaiból. Nem készül új felvétel a szóló zongoraművekből, mert a Hungaroton átveszi Kocsisnak a Philips által kiadott szóló zongora-összkiadását, továbbá a Hungaroton–Philips koprodukcióból született Rapszódiát és Scherzót a Budapesti Fesztiválzenekarral, Fischer Iván vezényletével. A sorozatot értékes archív felvételek (például Bartók saját zongorajátéka vagy a Hegedűverseny ősbemutatójának felvétele Székely Zoltánnal) egészítik ki. A CD-ket kísérő tanulmányok kiváló hazai és külföldi Bartók-kutatók tollából négy nyelven jelennek meg.
|
|
Bartók Béla 125
Tallián Tibor tanulmánya az évfordulón
Hatvan évvel 1945. szeptember 26-án bekövetkezett halála, és 125 évvel 1881. március 25-i születésnapja után hajlamosak vagyunk magától értődőnek tekinteni, hogy hangversenyműsorokon, operaházak plakátjain, hanglemezborítókon, zeneiskolai tanórák penzumaként sűrűn szerepel Bartók Béla neve. Mert hát vajon hol lehetne magától értődőbb a nagy zeneszerző nevének előfordulása, ha nem azokon a helyeken, ahol találkozót ad egymásnak a zene és a zenét szeretők közössége? Pedig van mit figyelemre méltónak találni mind az életmű általános ismertségében, mind láthatóan nem csökkenő életerejében. Bartók ugyan már az 1910-es évek óta kétségkívül ismert komponista, ismertsége azonban csak a modern művészet híveinek szűk körében jelentett egyszersmind elfogadottságot is. Mint a 20. század más újító szerzőinek zenéje, az ő művészete is idegenkedéssel töltötte el, olykor egyenesen ingerelte az átlagos zenehallgató kortársakat. A változás az 1940-es évek közepén kezdődött; a Bartók-zene iránti rokonszenvet nagyban növelték az utolsó korszakban írott művek. Az 1950-60-as években kibontakozott második avantgárd hullám idején a nagyközönséget is bűvkörébe vonta az 1910-es és 1920-as években írott darabok stílusa. Azóta az életmű helye stabilizálódott a repertoáron, úgy persze, hogy a játszottság ki volt és ki is van téve kisebb-nagyobb hullámzásnak. Minden évtized talál újraértékelni valót Bartókban, minden újabb irányzat felismeri benne ősét. Hol kései műveinek romantikus-klasszikus hangja, hol korábbi, expresszionista vagy aktivista zenéje vonz erősebben; hol a nagyzenekari Concerto, hol A csodálatos mandarin vagy a Szabadban zongoraciklus tesz szert emblematikus jelentőségre. Ma talán A kékszakállú herceg vára iránt a legerősebb az érdeklődés. Meghallásra érdemes jelzés, hogy a mostani századelő piaci zűrzavarában élő-gondolkodó ember e száz éves ballada-operát, az emberi bensőség e különösen tartalmas szimbólumát választja a maga bartóki üzenetközvetítőjének.
A kékszakállú herceg vára lemezfelvételeinek száma egyre szaporodik - némi szomorúsággal kell hozzátennünk: csak Magyarországon kívül. A lemezvásárló közönség érdeklődésén túl a dömpinget nagy részben a kínálati oldalnál mutatkozó kezdeményező szándék motiválja: minden nagy basszusénekes, drámai szoprán vagy mezzoszoprán és valamirevaló karmester meg akarja örökíteni a maga olvasatát. Ambíciójuknak számunkra különösen megkapó megnyilvánulása az esetenként megdöbbentően sikeres nyelvi beleélés: angol Kékszakállú hercegek és svéd Juditok szövegejtésében a magyar hallgató is csak elvétve érez egy-egy idegenes hangsúlyt, de ezek legkevésbé sem zavarják az előadás drámai-lélektani hitelét. Bartókot különös büszkeséggel töltötte el, hogy a magyar népdal parlando - beszédszerű - dallamosságára alapozva az operában sikerült megalkotnia a drámai magyar énekbeszédet. Annál keservesebben kellett átéreznie e nagy teljesítmény korlátozott hatáskörét - életében az opera a magyar színpadon is csak lassan vert gyökeret, külföldön pedig magyar előadásra sokáig gondolni sem lehetett: az Universal Edition egy időben az opera és más vokális művek kottáját magyar szöveg nélkül adta ki! Kishitűsége saját fejére hullott vissza: a mai gyakorlatban a magyar szöveget nem tartalmazó partitúrák és zongorakivonatok használhatatlanná váltak, előadó és közönség pedig, kezében a szöveg fordításával, gyönyörködve merül el az élményben, amit az opera nyelvének és zenéjének bensőséges kapcsolata kivált. Az opera, amelyről nemcsak tartalmi, hanem nyelvi okból is azt feltételeznénk, a legzártabb, legkevésbé hozzáférhető darabok egyike az életműben, a leghasználatosabb kulturális közvetítő eszköznek bizonyul. Példázza a 125 év egyik tanulságát: muzsikus létére Bartók Béla nemcsak a magyar zene és művészet, hanem egyre növekvő mértékben a magyar nyelv, és ezen keresztül egész kulturális közösségünk legmesszebbre hangzó szavú és legnagyobb hitelű szószólója a külvilágban.
A nyelvi képviselet csak egyik, viszonylag marginális eleme Bartók jószolgálatának a magyar szellemi külkapcsolatok terén. Nem lehet pontosan felmérni, milyen nagy erkölcsi és politikai hasznot hozott a 2. világháború után a Németország utolsó csatlósaként diffamált Magyarországnak az ő minden kétségen felül álló művészi és emberi integritása, melyet művein és magatartásán keresztül az 1940-es évektől kezdve egyre többen tapasztalhattak meg világszerte. Ennél is általánosabb értelemben és jelentősebb mértékben emeli Magyarország ázsióját, hogy a Bartók zenéjét létrehozó magasrendű alkotóerőben a külvilág az ország, a nemzet rendkívüli képességének bizonyítékát láthatja - és talán joggal látja.
Meghatározó mozzanat a Bartók-zene katartikus, megtisztító hatásában a paraszti-népi ének és zene elemi erejű jelenléte. De vajon azonosítja a hallgató a Bartók-zene dallami, ritmikai, összhangbeli motívumaiban a folklorisztikus összetevőket? Biztosan, habár ki-ki különböző mértékben, és változó esztétikai funkcióban. A kékszakállú herceg vára kezdetén szöveg nélkül megszólaló, ötfokú hangsorú, négysoros dallam hallatán a zeneileg némileg művelt hallgató többé-kevésbé világosan érzékeli a balladastrófa sajátosságait, de ha nem magyar, nehezen azonosítja a dallam etnikai-nemzeti jellegzetességét, amit a kellő ismeretekkel rendelkező magyar hallgató kétségkívül felismer és esztétikailag is értékel. Ma már tudjuk, hogy a magyar hangverseny- és operalátogató közönségnek is évtizedekbe tellett, míg megtanulta magáénak tudni a Bartók-zenében parafrazeált paraszti népzene magyarságát. Legalábbis ami a népzene régebbi rétegeit illeti, hiszen azok dallamait és előadásmódját a városi lakosság egyáltalán nem ismerte, sőt már a gyűjtések kezdetén, ma éppen száz éve a parasztság egésze sem őrizte elevenen.
Bartók a rá jellemző pátoszmentes modorban többször kifejtette, mi indította el a paraszti népzene megismeréséhez és saját zenéjének a népzene szellemében való megújításához vezető úton: nemzeti zenei megújulási programját a személyes és nemzeti önazonosság új tartalmainak keresése határozta meg. A régi Magyarország felbomlása után új hangsúlyt kapott művészetében a magyarságtudat megvallása és fenntartása: Somfai László egyik legérzékenyebb megfigyelése mutatta ki, hogyan csendül fel a lelkesen és megvilágosodottan magyar hang az 1920 után komponált Bartók-tételek, -művek szinte mindegyikének csúcspontján. Az erre érzékeny magyar hallgatóra gyakorolt érzelmi hatását Bartók művészete a nemzetiség eszménye iránti töretlen hűségének is köszönheti. Egyetemes hatásának megértéséhez azonban tudatosítanunk kell, hogy Bartók a népzenét "természeti jelenségnek" tekintette, következésképpen minden tartalom, amit a népzenében felfedezett, számára mélyebb, ösztönszerűbb és általánosabb jelentést is hordozott, hogysem egyszerű politikai üzenetté lehetne redukálni, akár a legmagasztosabb értelemben véve is. Tudvalévő, hogy Bartók a népzenét a nagy mesterek alkotásaival egyenrangú, klasszikusan tökéletes művészetként értékelte: ezt a sokszor ismételt kijelentését úgy kell értenünk, hogy a népzene, amely egyfelől a művészet nemzetiességét garantálja, másfelől a nemzetin keresztül az általános és eszményi emberi értékek iránti elkötelezettségről, azok irányába való törekvésről is tanúságot tesz.
Bartók érdeklődése szinte egy időben támadt fel a magyar, illetve a szlovák és román, tehát a magyarral a középkor óta együtt élő két nagy, más nemzetiségű paraszti népesség zenéje iránt. Hatalmas szlovák és román, kisebb rutén és szerb népzenei gyűjteményei mind a történelmi Magyarország területén keletkeztek az 1. világháború vége előtt. A külföldi irodalomban még csak-csak elfogadható, a magyarban azonban megbocsáthatatlan állításokkal ellentétben Bartók soha nem gyűjtött a „szomszédos országok területén”; okkal tekinthetjük néma tiltakozásnak Trianon ellen, hogy 1918-tól fogva nem folytatott semmiféle helyszíni népdalgyűjtést a Kárpát-medencében, beleértve az 1920 utáni Magyarország területét. Népzenei ismereteit azonban egyre bővítette: 1934-ben Bukarestben román népzenefelvételeket tanulmányozott, az Amerikai Egyesült Államokban szerb-horvát hősénekek és lírai népdalok sokaságát jegyezte le, és igyekezett minél több más kelet-közép-európai és balkáni paraszti etnikum népzenei gyűjteményeit is feldolgozni. Kutatói tekintete egyetlen jelentőségteljes pillanatra a magyarság távoli rokonnépeinek dallamain is megpihent, és foglalkozott az arab és török népzenével is.
Abban a korban, azon az égtájon, amelyben és ahol kutatók és zeneszerzők legfeljebb a bekebelezés szándékával tekintettek-tekintenek túl a saját nemzetiségük népzenéjének határain, Bartók látókörének tágasságával és az összehasonlítás módszerének következetes alkalmazásával korszakot alkotott - korszakot, melynek jószerivel ő volt egyetlen kortársa. Bizonyos, hogy négy évtizedes népzenekutatói pályája során soha nem tévesztette szem elől az összehasonlító munka eredeti, az 1900-as években megfogalmazott célját, a magyarság zenei megkülönböztető jegyeinek kimutatását. De az érett Bartók felismerte: a megkülönböztetés értelmetlen az egyetemességben történő elhelyezés nélkül. Zeneszerzői munkájára vonatkoztatva ezt az elvet 1930-ban egész konkrétan meg is fogalmazta, tőle szokatlanul egyértelmű politikai terminológiát alkalmazva: „Zeneszerzői életművem, éppen mert hármas - magyar, román, szlovák - forrásból fakad, azon integritás-eszme megtestesülésének tekinthető, amit ma Magyarországon oly nyomatékkal hangsúlyoznak. […] Igazi eszményem azonban, melynek zeneszerzői magamra találásom óta tökéletesen tudatában vagyok, a népek testvérré válása, minden háború és viszály ellenére. Amennyire erőim engedik, ezt az ideált szolgálom zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen bár szlovák, román, arab vagy bármi más forrásból - csak legyen a forrás tiszta, friss és egészséges!”
Izgalmas lenne megfigyelni, vajon a magyar, szlovák, román parasztasszonyok, akik máig énekelnek régi stílusú népzenét, ráismernek-e saját zenei nyelvük tükröződésére Bartók stílusában. Tudtommal erre vonatkozó vizsgálatot még senki nem végzett. Magát Bartókot teljesen lekötötte a hatalmas vállalkozás, hogy tudományosan és zeneileg elsajátítsa a népzenét. Kodállyal ellentétben legfeljebb csak tudományos kérdésként foglalkoztatta, mit művel a nép, mikor (vagy ha már) nem énekel autentikus parasztdallamokat. Hivatásos zongorista és zenepedagógus lévén szélesebb társadalmi rétegek zenei műveltségének befolyásolását, ezen belül a népzene terjesztését ő a művelt rétegek hangszerjátékot tanuló gyermekei számára készített munkáival - közöttük nagyszabású népzenei feldolgozás-sorozatokkal - mozdította elő (Gyermekeknek, 44 hegedűduó). Más népdal- és népzenei feldolgozásai kifejezetten magas technikai és zenei igényű hangversenydarabok, némelyikükben - mint az Improvizációkról szólva ő maga beismerte - elérte „a végső határt egyszerű népdalok és igen merész kíséret összekapcsolásában”.
Nyolcvanegynéhány év alatt semmit sem halványult, sőt kimondottabbá vált népdalfeldolgozásainak, miként egész zeneszerzői életművének merészsége, ahogy Monteverdi, Bach, Mozart vagy Beethoven zeneszerzői merészsége is feltételezhetően mélyebb benyomást gyakorol a mai értő hallgatóra, mint a kortársra, aki még nem tanult meg úgy elmélyülni a zenében, ahogy erre épp a nagyok merészsége nevelte rá az utókort. Bartók nem írt népzenét, ellenkezőleg: attól a perctől, hogy megismerte, helyesebben szólva: meghatározta a maga számára az "igazi" népzenét, kérlelhetetlenül szembehelyezkedett a nép használatára készült zenei műfajokkal, amelyek ítélete szerint zeneileg nemtelen eszközökkel igyekeztek a népiség látszatát kelteni. Álláspontját tiszteletben kell tartanunk, de a 21. század távolából visszanézve nem kell feltétlenül mindenben osztanunk. Ha a rá is hivatkozó népzenei mozgalom türelmesebben lépett volna fel, ha támogatta volna a népies zene és a népdal békés egymás mellett élését, talán Magyarországon is kialakulhatott volna az egységes nemzeti szórakoztató és használati zenei repertoár, amely sok szomszédos nép zenehasználatának mindmáig sajátos arculatot biztosít, és bizonyos védelmet nyújt a globálisan terjedő populáris zenék áradata ellen. Az elmúlt évtizedekben számos kísérletet tettek a népzene revitalizálására, ezek többsége a hangszeres zene és a néptánc jegyében áll, és Kárpát-medencei multietnikus irányuk bartóki ihletettsége nyilvánvaló.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a népzene ihlető hatását Bartók zenéjére; de nem lehet elég nyomatékosan figyelmeztetni a túlhangsúlyozás veszedelmére sem. Bartók maga nem egy alkalommal kiemelte, hogy „eredeti műveiben” soha nem használt fel a parasztoktól gyűjtött népdalt: „népdalféle” dallamait mindig maga komponálta - olykor a népi stílustól alig megkülönböztethetően, olykor ösztönösen vagy tudatosan törekedve az elkülönülésre. Ez a reflektivitás, belső távolságtartás hozzájárult művészetének individualitásához, de nem egymagában biztosította azt. Mint minden zeneszerző, ő is az egyetemessé táguló európai műzenei hagyomány iskolájában nevelkedett. Mindvégig ennek szelleméből táplálkoztak legújszerűbb eszméi, a népzene felhasználását beleértve - hiszen európai maga az „új” fogalma és eszménye is a művészetben. Mindvégig ennek a nagy műzenei hagyománynak a gazdagítását szolgálta alkotói, előadói tevékenysége.
Bartók élte magyar kortársai közül a legnyíltabb hivatásos életet: a 19-20. század fordulóján kilépett a világ zenei nyilvánossága elé, és halála pillanatáig kinn is maradt, szakadatlanul befogadva és viszonozva az inspirációkat. Nemcsak népzenéhez fűződő kapcsolatát, hanem egész művészi létmódját a nyitottság jellemezte, a fentebb idézett maxima szellemében: „csak legyen a forrás tiszta, friss és egészséges”. Az örökségével való sáfárkodás évtizedeiben ez a nyitottság hosszú időre elhalványult. A magyar zenei nyilvánosság egyes hangadó személyiségei már Bartók életében csak a 20. századi zene más nagymestereinek alulértékelése árán vélték méltóképp értékelhetőnek az ő és Kodály Zoltán művészetét. Halála után pedig - a szocialista zenei doktrína 1950 körüli Bartók-ellenes hisztériáját leszámítva - személye és művészete, a „Bartók-modell”, mint a kortárs magyar művészet programja, egy időben szinte vallásos tisztelet tárgyává lett, a „ne legyenek idegen isteneid” kizárólagosságával. Az ugyancsak kizárólagosságra törekvő politikai hatalom igyekezett a Bartók iránti tiszteletet saját, „új világot építő” ideológiája szellemében kihasználni: Bartók, a szocializmus előfutára. A „lobogónk, Bartók”-attitűd annyiban bizonyult károsnak, amennyiben előbb-utóbb eredeti célja ellen fordul minden abszolutizálás, vagyis „el-oldozás” a körülményektől, a környezettől, és „fel-oldozás” a világ felelős, önálló tudomásulvételének kötelezettsége alól.
A 20. században újra meg újra meg kellett küzdeni a tervezhető jövőnek a történelmi szükségszerűség eszméjéből táplálkozó kényszerképzetével, mely minduntalan egyeduralomra törekedett az emberi gondolkodás és magaviselet fölött. Ma, amikor az új helyzet kibírhatatlannak tetsző nyomása alatt a kelet-közép-európai régióban a tervezhetőség kényszerképzetét az alkalmazkodás dühe váltotta fel, azoktól kell tartanunk, akik tévedhetetlenül tudni vélik, mely ballasztokat kell kidobni a léghajóból, hogy az ország, a régió, a kontinens, a világ léghajója folytathassa útját: „egyáltalában ne legyenek isteneid”. Bartók egységében folyamatosan változó életműve kettős tanulsággal szolgál. Az egyik, hogy az abszolutizálás csapdáját csak a paradigmák folytonos ellenőrzésével lehet elkerülni. A másik, hogy ellenőrizni csak hiteles mérték birtokában lehet.
(megjelent: Muzsika 49/2006. március) |
Vissza az oldal tetejére
|
Bartók-interpretáció – nemzeti zene
Kocsis Zoltánnal beszélget Farkas Zoltán
Igaz-e az a közkeletű vélekedés, miszerint Bartókot igazán a magyar zenészek értik?
Egy hiteles Bartók-interpretációhoz tudni kell magyarul?
A nyelv dikciója valóban fontos. Én mégis a Juilliard Vonósnégyest szoktam felhozni ellenpéldaként: ez a kvartett soha nem volt magyar; egyetlen tagja sem kötődik Magyarországhoz, és valahogy mégiscsak megtanulták Bartók nyelvét. Igaz, a vonósnégyesekhez kell ez a tudás a legkevésbé, mert hiszen azok viselik magukon a legkevésbé a nemzeti sajátosságok jegyeit. A zongoraművek nagy többségéhez inkább kell magyarnak vagy kelet-európainak lenni. Ha valaki kelet-európai, akkor nemcsak az anyanemzetének, hanem a szomszédos nemzetek zenéjének sajátosságait is könnyebben érti, mint az, aki egy más földrészről vagy akár Nyugat-Európából jött.
Úgy érzem, hogy – különösen az utóbbi időben – a Bartók-előadási tradíció elment egy olyan irányba, amely kétségtelenül helyet biztosít neki az európai zenetörténet kánonjában, ugyanankkor megfosztja azoktól a jellegzetességektől, amelyek nélkül talán Bartók zenéje már nem Bartók-zene…
A legkönnyebben a zenekari művek esetében sikerül a mismásolás, tudniillik a zenekaron, ezen a – mondjuk – nyolcvan különböző individuumból összeálló hangszeren sokkal nehezebb azokat a jellegzetességeket megvalósítani, amelyeket Bartók egyedül könnyűszerrel kidomborít a saját zongoráján. Az én alapállásom – amivel általában vitatkozni szoktak – az: nem kell az illető nemzet fiának vagy lányának lenni ahhoz, hogy az illető zenét jól játssza. Ez pusztán tehetség kérdése.
De Bartók esetében nem kerülhető meg a népzene bizonyos fokú ismerete. Igencsak keresgélnem kellene a zeneirodalomban, hogy még egy olyan szerzőt próbáljak meg előhalászni, aki ennyire mélyen kötődött a népzenéhez, akinek művészetébe ennyire beivódott a népzenei ihletés. Még Stravinskyt is – mint ahogy tagadja elég sokszor – lényegesen kevésbé inspirálta a népzene. Janáček népiessége mögött van ugyan népzenei élmény, de nincs tudatos rendszerező szándék, vagy olyanfajta mély megismerése a népzene egészének, mint Bartók és Kodály esetében volt.
Bartók esetében nem lehet elmenni a mellett a tény mellett, hogy népdalfeldolgozásainak, kimutathatóan népzenei ihletésű darabjainak egy része – és nem tudom, hogy nem a nagyobbik része-e – román népzene.
Bartók zenéje "rágós falat", mert rengeteg elemből áll. Ha csak úgy felületesen közelítjük is meg, akkor is legalább ötféle forrását említhetjük. A bokacsattogtató, Erkel-ízű nemzeti romantika, a francia hatás, a népdal, az új bécsi iskola érintőleges befolyása, azután Stravinsky is belép a képbe, és végül eljön az a korszak, amikor mindezeket beolvasztva úgy ír és azt ír, amit akar. Ez utóbbit valahonnan az V. vonósnégyestől számítanám, melytől kezdve Bartók nem nagyon sokat törődik már stíluskérdésekkel. Tulajdonképpen mind az ötféle idiómát anyanyelvi szinten kell, hogy tudja az ember ahhoz, hogy a Bartók-zenéhez egyáltalán hozzányúlhasson.
Felvettél egy összkiadást Bartók zongoraműveiből, ami etalonná vált. Aki komolyan akar foglalkozni Bartókkal, annak számára megkerülhetetlenül szembesülnie kell ezzel a CD-sorozattal. Nem gondolsz-e arra a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójaként, hogy Bartók zenekari műveiből is összkiadást készíts?
Mindenképpen kellene. Az a helyzet, hogy nem szeretem az összkiadásokat. Talán a legegyszerűbb magyarázat erre, hogy tartalmazzák a „resztlit” is… Egy ilyen hangfelvétel- összkiadáshoz a legtöbben úgy állnak hozzá, hogy „vannak a fontos művek, és majd csak fölküszködjük valahogy a rosszakat, a kevésbé értékeseket is”. Egyetértek Boulezzel, aki azt mondja: „szívesebben hallgatom és játszom a nagy zeneszerzők ficni-fecnijeit, mint a kisebb jelentőségű komponisták főműveit.” Bartóknak egy odavetett gondolata is többet ér nekem, mint mondjuk egy elismert nyugati, másodvonalbeli szerző legjobb műve. Ilyen módon próbáltam hozzányúlni a szóló zongoraművek összkiadásához is. Így szeretnék tenni a zenekariakkal is.
A zenekari művek esetében a kérdés mindig is úgy vetődik föl a számomra, hogy vajon megvalósítható-e zenekaron az az agogika-rendszer, amely Bartók játékára annyira jellemző, (merem állítani, hogy én abból tanultam a legtöbbet), és erre a válasz egyértelmű: igen. Ugyanis csak akarni kell. Ott van például az a nyolcas a Concerto 3. tételének közepén, amire rengeteg népdalszöveg ráhúzható: „Fehér László lovat lopott”, „Kalapom a Tiszán úszkál” stb. Meg kell tanulni egy vagy több szöveget, és az egész brácsaszólamnak úgy kell játszania, mint hogyha azt a szöveget énekelné. Akkor olyan lesz, amilyennek lennie kell. Természetesen ezt külföldi zenekaroknak is meg lehet tanítani, esetleg honosítva. Azt gondolom, hogy a zene túlnő a nyelven. Ugyanakkor a nyelv mégiscsak nagyon fontos marad. A Mandarinban kevésbé fontos, de például már a Zenét, a Divertimentót nem tudom anélkül elképzelni, hogy valamiféle nyelvi kötődés meg ne jelenítődne az előadásban. Én a Divertimento eddigi legjobb felvételének egyébként a Végh Sándor-féle Camerata-felvételt tekintem. Úgy érzem, hogy részint a vonósjáték, részint a kelet-európaiság meg az idiómák tekintetében az az előadás érte el az eddigi optimumot.
De mondok egy másik példát! A Tánc-szvitnek van egy ritornell-része, ami sokszor megjelenik, és nagyon sok karmester elköveti azt a hibát, hogy azt valamiféle lassú tételnek értelmezik, mint ahogy a Tánc-szvit 4. tételében is el szokták követni ezt a hibát. (Megint csak egy példa a bartóki jelzések figyelmen kívül hagyására.) Tehát máris adva van két részlet a Tánc-szvitben, ami – jóindulatúan megfogalmazva – unalom forrása, rosszabb indulatúan megfogalmazva: pongyolaság, felületesség, a szerző szándékainak tökéletes negligálása. Abszolút felfogható és könnyen érthető ellenérv, hogy Tánc-szvitről van szó, tehát a Ritornell is táncos jellegű, és az esetleg lassabb tételnek tűnő 4. tétel is tánc, valamilyen formában. A Tánc-szvit az egyik legnehezebb műve Bartóknak, mert sok-sok idiómát kell magunkévá tenni, és sok-sok hangulatot, hiszen a darab igen heterogén.
Számtalanszor hallottam már olyan véleményeket, hogy nem kell a metronómjelzéseket komolyan venni, hiszen Bartók maga sem vette komolyan. Hasonlóképpen a népzenei rétegről is mondták már, hogy – ha mindent egybevetünk – talán nem a legfontosabb rétege Bartók zenéjének, és ha ezt lehántjuk róla, akkor Bartók ugyanolyan klasszikus, mint más európai zeneszerzők. Én ebben nem hiszek. A népzene annyira összeforrott, összeépült műveinek többi összetevőjével, hogy lehetetlenség lenne levetni róla, mint egy felsőkabátot. Játékával maga Bartók mutatja meg, hogy milyen úton kellene haladni zenéjének előadásakor, és ma – úgy veszem észre – sokan nem azon az úton haladnak.
(Holmi 2005/1 – részletek)
Vissza az oldal tetejére
Előzmények
Hollós Máté, Nádori Péter és Török András
beszélgetése az új összkiadásról
Noha a megaprojektek korát éljük, Bartók műveinek tervezett új összkiadása egy nagyon is egyszerű és kézenfekvő gondolaton alapul: nézzük meg, hogyan is állunk Bartókkal mi, itthon, a 21. század elején. Hogyan adják elő, mit mondanak róla a magyarok maguknak és a világnak. A Summa Artium elnyerte a Bartók Új Sorozat számára a Nemzeti Kulturális Alap 180 milliós támogatását. (A nyertes pályázat olvasható a szervezet honlapján.) Az összkiadásról Hollós Mátéval, a Hungaroton igazgatójával, Nádori Péterrel, a Bartók Új Sorozat titkárával és Török Andrással, a Summa Artium Kht. igazgatójával beszélgettünk.
- Mi indokolja egy új Bartók-összkiadás elkészítését?
- HOLLÓS MÁTÉ: A hajdani Bartók-összes immáron 25 éves, sőt egyes elemeiben még régebbi. Egy 125 éve született zeneszerző esetében 25 év az utóéletből igen jelentős változást hozhat abban, hogy zenéje mennyire válik az előadók köznyelvévé. Zenetudósok és előadóművészek által az elmúlt évtizedekben végzett kutatások indokolják, hogy a mai felkészültséget és Bartók mai értését, felfogását tükröző összkiadás készüljön. A régi egy körültekintően, igényesen és széleskörűen kiválasztott előadói gárdával készült, most pedig Kocsis Zoltán személyében van egy olyan kiváló Bartók-előadó, aki ennek a repertoárnak legalább kétharmadát, de inkább háromnegyedét le tudja fedni, tehát az új összkiadás egy egységes Bartók-látásmód dokumentuma lehet.
- NÁDORI PÉTER: Az elmúlt évtizedekben mind a felvételi, mind a lejátszási technikák terén sok lényeges újítás történt. Az új felvételek mind úgynevezett hibrid CD-kre kerülnek, amelyek a hagyományos CD-lejátszókon sztereóban, DVD- és szuperaudió-berendezéseken pedig surround, azaz a hallgatót körülölelő hangzással szólalnak meg.
- TÖRÖK ANDRÁS: Azért is érdemes most elkészíteni az új sorozatot, mert kedvező a csillagok együttállása. A mai, szabadversenyes társadalomban is megmaradt annyi hiúság az államban, hogy a jeles magyarok évfordulóit szereti megünnepelni. Noha a dolog magánkezdeményezésként indult, mi, a Summa Artium, mint a magántámogatók és a kultúra közötti híd építésével foglalkozó kicsi kultúratámogató ügynökség, úgy gondoltuk, hogy ha lehet megfelelő célja egy értelmesen költekezni akaró államnak, akkor egy ilyen projekt támogatása feltétlenül az. Ezért fordultunk a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Nagyon fontos az is, hogy ez a cél belátható időn belül megvalósítható - a külön erre a projektre most formálódó alapítvány három évre nyerte el a támogatást. Művészi szempontból nem lehet sürgetni, de reméljük, hogy maximum öt év alatt befejezhető.
- Magánkezdeményezés?
- Egy magát megnevezni nem kívánó magánszemély vetette föl két évvel ezelőtt, hogy Bartók születésének napján hívjuk fel rá a világ figyelmét egy Carnegie Hall-beli koncerttel, amelyet ő néhány millióval támogatna. Kocsis Zoltánt nevezte meg közreműködőként. Erről lebeszéltük, mivel úgy véltük, az eseménynek nem lenne az a hozadéka, amire vágynánk: hogy az egész világ odafigyeljen Bartókra. Biztatott, álljunk elő valami más ötlettel. Nádori Péter vetette föl - nem sok reményt fűzve a dologhoz -, hogy már régóta mondogatják zenei körökben: itt volna az ideje egy új Bartók-összkiadásnak. Úgy gondoltuk, összeállítunk egy jó tervet száz példányban, és körbejárjuk vele az üzleti világot. Noha végül nem az eredeti kezdeményező eredeti szándéka valósult meg, de ahhoz a bizonyos csillagálláshoz ő is kellett. Ma nem tartanánk itt, ha ő nem indít el egy gondolatot, ha Nádori Péter nem javasolja ezt a formát, ha nem pályázik a Summa Artium, és ha nem lenne egy immár teljesen magánkézben levő, de nagy nemzeti hagyományokkal rendelkező lemeztársaság, amely szellemileg ambicionálja ezt, bár a finanszírozását nem tudná vállalni.
NP: - Egyrészt huszonöt év alatt sok minden történt a kutatásban és a Bartók-értésben, másrészt ahogy múlik az idő, az "egyenes" hagyomány kopik, és azt gondolom, hogy Kocsis személyében ez még jelen van.
- A hagyomány érdekes kérdés. Ahogyan csak a nagyszüleinket érezzük még "valósnak" a felmenőink sorában, a zenetörténetből is úgy tűnik, egy előadói hagyomány nagyjából két generáción keresztül mondható élőnek és érezhetőnek. Változunk, a stílus is változik. Önök is azt mondják, annyit változott a világ, hogy muszáj új sorozatot csinálni. Tehát akkor: hagyomány vagy változás?
- NP: A kettő együtt érvényesül. A hagyomány addig jó, amíg bele tud illeszkedni abba, ami új. Akkor üresedik ki, amikor már nem képes erre. Sokan azt mondják, bőségesen elég Bartók-felvétel van a világban, nem kell szaporítani. Harminc éve vagyok a szakmában, azt hiszem, átlátom a kínálatot. A Bartók-oeuvre-ben vannak slágerdarabok, azokkal tele vannak a nagy lemezboltok, de olyan nagyszerű művekből, mint a Négy zenekari darab, a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre vagy a Kontrasztok vagy a kórusművek és a népdalfeldolgozások, alig van felvétel. Nem beszélve arról, hogy egészen más, ha Michael Collins sztárklarinétos két másik darab mellé ráteszi a lemezére a Kontrasztokat, és megint más, ha zenei "rokonokkal", azaz értelmes szövegösszefüggésben szerkesztett Bartók-lemezen szerepel a mű.
HM: - Igaza van abban, hogy nagyjából két nemzedék nevezhető közvetlen tradíciónak. El lehet azon filozofálgatni, hogy a mai magyar zongoraiskola bizonyos vonatkozásokban liszti vagy egyéb hagyománynak lenne a követője, de ez inkább költészet. Ami viszont érdekes: Kocsis kihasználja azt a lehetőséget, hogy olyan zeneszerzőhöz kell visszanyúlnia, akinek a zongorajátékáról igen sok hangzó dokumentum maradt fenn, vagyis ő így kézen tudja fogni a hagyományt. Kocsis tehát megpróbál belehelyezkedni Bartók szemléletmódjába, másrészt elhelyezni azt önmagában, hiszen természetesen nem utánozza Bartókot.
TA: - Egy összkiadásnak van valami mágikus vonzereje, és ez remélhetőleg lemezpiaci sikerként is megmutatkozik majd. Érdemes pénzt költeni arra, hogy ez ott legyen a világ minden zeneboltjában, az iskolákban, zeneakadémiákon, hatalmas díszdobozban. Az összkiadás az Egész iránti vonzalmat akarja meglovagolni. Olyanok is, akik nem feltétlenül fogják Bartókot hallgatni, ha meglátják a kirakatban ezt a hatalmas életművet egyben, megjegyzik, hogy Bartók a nagy magyar zeneszerző.
- Az összkiadások, ahogyan a pályázatban is írják, arra is jók, hogy fölhívják a figyelmet egy nagy életműre. Mindamellett egy hatalmas díszdoboznak egyesekre olykor nyomasztó hatása is van. Reméljük, külön is lehet majd kapni a lemezeket.
HM: - Joggal merül föl a kétely egy összkiadás forgalmazhatóságával kapcsolatban. Vannak túl kicsi és vannak túl nagy összkiadások. Egy Webern-összkiadás csak néhány lemez, tehát összesen annyi, mint egy másik szerzőnek mondjuk csak a szonátatermése. Egy Stravinsky- vagy Bach-összes kezelhetetlenül nagy tömeg. Bartók életműve 32-re rávehető - ez még éppen kezelhető méret. Az előző összkiadás 38 bakelitlemezének anyagát átettük 28 CD-re, és kiegészítettük egy 29-ikkel, Bartók korai műveivel. Azzal, hogy a teljes sorozatot húsz lemez áráért adtuk, igen kelendőnek bizonyult. Nyert díjat a MIDEM-en, a világ megünnepelte, hogy ez az első, egy egységben kapható Bartók-összkiadás. Egy másik fontos jelenség: hogy elkészíthettük a 29. CD-t, mutatja az idő múlásának fontos szerepét. 25 évvel ezelőtt miért mondta a zenetudomány, hogy Bartók olyan korai művei, amelyek a más zeneszerzők köpönyegéből való kibújását mutatják, ne jelenjenek meg? Mert Bartók akkor még nem volt annyira ismert a nemzetközi vagy a magyar hallgatóság számára, s ez a túlságosan romantikus, nem "bartókos" hang megzavarta volna őket. Ma azonban ez már pikantéria, hiszen a hallgató tudja, hogy mi a Zene, mi a Mandarin. Számára az Estben vagy egy korai dalciklusban éppen az az érdekes, hogy nem olyan, mint az általában ismert Bartók.
- Van valami, amit ki fognak hagyni?
NP: - Ezt majd eldönti a szakmai grémium: Somfai László, Kárpáti János és Vikárius László. Úgy vélték, a korai darabokból érték szerint kell válogatni, s mi hallgatunk rájuk. Külön érdekesség, hogy van néhány olyan darab, főleg népdalfeldolgozás-szerű dolgok, amelyek tudomásunk szerint még soha nem hangzottak el, tehát fölkérünk előadókat, tanulják meg, és meglátjuk, mi lesz belőlük, ha megszólalnak. Ezek egyébként nem csak korai darabok, késeiek is vannak köztük.
- Az előző összkiadás felett "művészi szempontból eljárt az idő", mondja a pályázat. Korszerű összkiadás kell tehát. Mit jelent ez? Mitől lesz korszerű?
HM: - Bartók "megemésztettségétől". A harminc-ötven évvel ezelőtti jó Bartók-előadás rövidebb múltra, kevesebb átjátszottságra tekint vissza, mint a maiak.
- Bartók beérett?
HM: - Be- és megérett. Az idő nagy szerepet játszik abban, hogy egy markáns zeneszerzői hangot hogyan tud az utókor előadni. Ez nem azt jelenti, hogy Bartók életében nem jól játszották a műveit. Ha ő maga azt mondta Menuhin játékára: nem gondolta, hogy egy zeneszerző megélheti műveinek ilyen előadását, akkor mi sem mondhatjuk, hogy Menuhin nem tudta, mi az 1. hegedű-zongora-szonáta. Tehát Menuhin otthon volt Bartók zenéjében, holott kortárs volt. Kedves anekdota, hogy amikor Richter Ferencsikkel játszotta itt a2. zongoraversenyt, pillanatonként ugrált föl aggódva, hogy helyesen játssza-e, mert itt az értő magyar közönség, amely jobban fogja tudni, mint ő, és kinevetik majd, ha valamit nem jól csinál. Egy idő után Ferencsik rálegyintett és azt mondta: "Machen Sie was Sie wollen!" Richter is tudta azt, amit Menuhin tudott Bartókról. De abban az időben, amikor ez még idegen anyag volt, nyilván sokkal nehezebben hatolt át ezen a zenén a muzsikus és a közönség is... Ma nem azért tudnak jól Mozartot játszani, mert könnyebb, mint Bartókot, hanem mert százötven évvel hosszabb ideje játsszák. Kocsis egy rádióműsorban bizonyos Bartók-művek felvételén megmutatta, elegánsan nem megnevezve az előadót, hogy milyen konkrét félreértések vannak bennük. A mai játékban és megértésben benne van a kutatás is, de a "többet játszottuk, többet hallottuk" a legfontosabb.
NP: - Hozzátenném, hogy a mai magyar zenekari kultúra nem hasonlítható össze a harminc évvel ezelőttivel. Legalább két nagyszerű zenekarunk van - és ha szerencsénk van, Fischer Ádám melléjük húzza a Rádiózenekart is.
- Mindig kérdés, hogy egy összkiadás egy művészre, egy együttesre, egyéb egységesítő elemre épüljön, vagy inkább képviselje a sokféleséget, sokszínűséget. Mi a tapasztalat más összkiadásokkal?
NP: - Ez attól is függ, ki a zeneszerző, illetve mekkora az életmű. A Philipsnek van egy 240 CD-ből álló Mozart-összkiadása, ahol éppen csak az nem játszik, aki nem járt arra, ha szabad így mondanom. Nyilvánvaló, hogy egy ekkora életmű összkiadását nem lehet egyetlen egységes gárdával megcsinálni.
HM: - Vannak részösszkiadások - összes szimfónia, összes zongoraszonáta, összes kantáta -, amelyek egy művészre alapoznak, és vannak, amelyeket több művészre osztanak szét. Az első, Robert Craft-féle Webern-összkiadást követően, amikor ezt a nyelvet már jobban beszélték, arra volt kíváncsi a hanglemezipar, hogy Boulez, aki beleásta magát a weberni életműbe, és bizonyos értelembentovábbvitte azt, akkor hogyan látja ezt az œuvre-t. Vagy arra, hogy egy vagy két művész - a Bach-kantáták esetében például Harnoncourt és Leonhardt, vagy számos Beethoven-zongoraszonáta-összes, Fischer Annie-tól Ashkenazyn át Barenboimig, vagy Hogwood Mozart-szimfónia-sorozata - hogyan mutat meg egy műegyüttest, akár olyat is, amely terjedelmében a bartóki életmű többszöröse.
- Mit fogok elsőként érzékelni én, a vásárló, a lemezek láttán: azt, hogy itt egy Bartók-összkiadás, vagy azt, hogy most megtudom, mit gondol Kocsis Bartókról? Lehet, hogy ezt még Önök sem tudják pontosan? Ez marketingkérdés is, sok múlik például a borítón.
HM: - Ez nagyon lényeges dolog. Mindenképpen az összkiadás-jelleg dominál, annál is inkább, mivel az életmű jelentős részében nincs sem zongorázni-, sem vezényelnivaló. Annak mindazonáltal a sorozat előrehaladtával egyre nagyobb szerepe lesz, hogy ez a Kocsis-féle Bartók. A megjelenés pillanatában, azt gondolom, Bartókon lesz a hangsúly, később, amikor már van jó néhány megjelent darab, jobban kirajzolódik, hogy mi ebben a Kocsis. Olyan értelemben persze, hogy ez nem Kocsist, hanem Bartókot egységesen bemutató sorozat lesz.
NP: - A szakembereket és egy feinschmecker-réteget külön az is fogja izgatni (vagy akár elsősorban az), hogy Kocsist hallja, amiben lehet.
Nem lehet eléggé megbecsülni annak jelentőségét, hogy például a népdalfeldolgozásokat Kocsis kíséri, mert ma valóban nincs más zongorista, aki ezeket ennyire ismeri és olyan halálosan komolyan veszi, mint ő. Ami természetesen nem jelenti azt - amit valójában egyáltalán nem kellene hangsúlyozni, hiszen nyilvánvaló -, hogy ne lenne rajta kívül egy sor kitűnő zongoristánk.
- Mennyire fog látszani-hallatszani Kocsis felfogása azokban a darabokban, amelyekben nem működik közre?
HM: - Természetesen nem fog ott ülni mondjuk a vonósnégyesek felvételénél, és nem fogja megmondani, hogy a második hegedű hogyan frazeáljon. Hogy adott művészek őt megkérdezik-e bármiről, az az ő magánügyük.
- Milyen jellegű és terjedelmű anyag lesz a CD-k mellett?
NP: - Ezt még most fogjuk kitalálni. Székely Andrásnak - aki egyébként az első összkiadás ötletadója és munkatársa volt - van egy nagyon jó elképzelése: bő három évtizeddel Kroó György könyve után kellene egy új Bartók-kalauz, amelyben ugyanazok a tanulmányok szerepelnének, mint az egyes lemezek kísérőfüzeteiben, bőséges képanyaggal. Ezen is érdemes gondolkodni, és ha jut rá pénz... A szakmai grémiumot fogjuk megkérdezni, mit vállalnak ők, illetve melyik lemezhez kit javasolnak tanulmányírónak. Az is elképzelhető, hogy azt mondják, az adott műről a régi összkiadás tanulmányát kell megtartani.
HM: - A vokális művek szövegei természetesen ugyanúgy több nyelven lesznek olvashatók.
- Nem lett volna érdemes már ebben az évben közönség elé lépni az új sorozat első lemezeivel? Mégiscsak most van az évforduló, feltételezhető tehát, hogy a vásárlók most nagyobb kedvvel fognának bele a gyűjtögetésbe.
HM: - Két, esetleg három lemez már ez évben napvilágot lát.
NP: - A 125. évforduló csak apropó ahhoz, hogy elindítsuk a sorozatot.
- Én a közönség szemével is nézem a dolgot. Jövőre másik évforduló, sőt évfordulók lesznek, másra irányítják nagy erővel a figyelmemet, más lemezeket raknak elém, hogy vegyem meg.
HM: - A lemezpiaci tapasztalatom azt mondja, az évfordulóknak nincs túl nagy piaci hatásuk. Két zeneszerzőt ismerek, akinek a nagyon-nagyon kerek évfordulója hatott a lemezvásárlásra - Bach és Mozart. Apropónak és elindítónak jó egy Bartók-év, de attól, hogy jövőre vagy három év múlva nem lesz Bartók-évforduló, az új összkiadás iránti érdeklődés nem fog csökkenni. Negatívan nézve: most sem nagyobb, pozitívan nézve: akkor is lesz ugyanekkora.
- Bartók Új Sorozat lesz a neve? Ez kellemesen kiemeli az összkiadások dömpingjéből.
NP: - Amire Ön is célzott: az összkiadás-elnevezésnek vannak negatív mellékzöngéi is. Ahogy a Bartók-évre is azt mondjuk, hogy jó alkalom, az összkiadás is igazából alkalomnak jó. Nem az a lényeg ugyanis, hogy Bartók összes műve megjelenjen. A legfontosabb az, hogy kellenek jó új Bartók-felvételek, magyar előadókkal, Kocsissal és másokkal.
- A pályázat említi, hogy a három színpadi mű esetleg megjelenik DVD-n, de nincs betervezve ennek a költsége. Én, ismét mint a közönség képviselője, azt gondolom, zeneművek - és nem is csak színpadi művek - forgalmazása DVD-n ma már olyan mértékben elterjedt, hogy ezt természetes módon várjuk el egy új sorozat részeként.
NP: - Operát ma már sokkal kevesebbet adunk el CD-n, mint DVD-n...
- Lehet, hogy gyorsabban öregszik, mint a CD, de szerintem nagyon fontos és kelendő lenne.
HM: - Szívemből szól, mert ezt én is nagyon ambicionálom. Ez a vállalkozás most a hangzó anyagra koncentrál, de ez nem azt jelenti, hogy a pályázatban tett vállalásainkkal kipipáltnak tekintjük a Bartók-ügyben való ténykedésünket.
- Elképzelhető-e olyan változat is, hogy ha Önöktől teljesen függetlenül a három színpadi mű időközben valami nagyon jeles előadásban kerül színre, beveszik a sorozatba? Úgy gondolom, hogy olyan művek esetében, amelyek elsősorban színpadi előadásra íródtak, jogos elvárás és vágy, hogy valóban lássuk is.
HM: - Ennek megválaszolására most nincs kompetenciánk, tekintve, hogy ez most egy Kocsisra alapozott összkiadás. Elvben semmi akadálya nincs - hiszen a Hungaroton sok mindenki mással megjelentet CD-ket és DVD-ket. Nekünk az a becsvágyunk, hogy abból a hangzó anyagból, amely ebben a sorozatban megjelenik, csináljunk DVD-t - vagyis playbackben rávehetjük a színpadot. Itt természetesen a két táncjátékra gondolok, nem a Kékszakállúra. Az volt az elképzelés, hogy nemcsak az operaházi, színpadi balettet lehetne felvenni, hanem a világhírű bábelőadást is.
NP: - Én egyáltalán nem zárom ki, hogy ha jön valaki, aki vagy leteszi az asztalra az ehhez szükséges milliókat, vagy netán egy nagyszerű DVD-t a Kékszakállúból, amelyen nem Kocsis szerepel a Nemzeti Filharmonikusokkal, akkor ez része lesz a sorozatnak.
- Manapság sok CD-t rövid DVD-melléklettel árulnak. Olykor afféle werk-DVD ez, amelyen valamely részlet felvétele, vagy éppen próbája látható. Ismét mint közönség mondom: ez nagyon "feldobja" a kiadványt, illetve az élményt. Nem kerül sokba, néhány kamera dolgozik 20-40 percig egy próbán. Ez egyrészt a vizualitás iránti nagyon erős mai igény kielégítése, másrészt értékes bepillantás a hangzó anyag létrejöttébe, ami igenis a művet is közelebb hozhatja. Az ilyen melléklettel kínált CD-t csak picivel kell - és annyival lehet is - drágábban adni. Én biztosan hajlanék rá, hogy ezt a változatot vegyem meg. Gondoltak-e ilyenre?
HM, NP, TA: - Még nem láttunk ilyet, következésképp nem gondoltunk rá, de köszönjük az ötletet!
- A Summa Artium honlapján olvasható a pályázat és a költségvetés is, amelyből hadd emeljek ki valamit. A teljes tervezett költség 262 millió forint, amellyel szemben a bevételi oldalon - egyéb források mellett - mindössze húszmillió forint származna lemezeladásokból. Valóban ennyire rossz az arány? Nem álnaivnak szánom a kérdést, de ha ilyen mértékben veszteséges a komolyzene kiadása, hogyhogy nem omlott össze még minden lemezkiadó?
HM: - A húszmilliót arra a három évre számoltam, amely alatt a pályázat érvényben van. Ez alatt folyamatosan épül föl a sorozat, tehát perspektivikusan valószínűleg többet fog hozni ennél, de akkor sem fogja megtermelni azokat a horribilis költségeket, amelyeket de facto beleteszünk, mi és mások. A mai hanglemezpiac nem tudja megtermelni ezeket a költségeket.
- Mi a helyzet a keresztfinanszírozással?
HM: - A mai világban elsősorban a könnyűzenei kiadók mentek tönkre. Természetesen a Hungarotonnak van bevétele a könnyűzenéből, és azt teljes mértékben beleforgatja a komolyzenébe, semmiféle haszon kivétele nem történik. Ám ha mi ma nem csak az archívumunkkal dolgoznánk a könnyűzenében, hanem új felvételeket is készítenénk, akkor már nem lenne nyereséges a könnyűzene-kiadás.
- Minden egyes értékes komolyzenei kiadvány szponzorálást igényel?
HM: - Nem. Vannak kisebb költségű kiadványok - ahol ketten-hárman muzsikálnak. Ha kiemelnénk mondjuk a Bartók hegedű-zongora szonátákat, az a lemez önmagában biztosan nem veszteséges. De a zenekariak többszörösen azok.
NP: - Ez a helyzet, és ez egyre rosszabb.
HM: - Azért is foglalkozunk unikum-repertoárral, a sehol föl nem lelhető dolgokkal, ritkaságokkal, mert azokat, ha kis példányszámban is, de biztosan el lehet adni. Mihelyt olyasmit adunk ki, amiből már léteznek, ráadásul esetleg új és jó felvételek, az meghalt.
TA: - A pénzfelhasználással kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a tökéletes átláthatóság érdekében létrehoztuk a Bartók Új Sorozat Alapítványt, amely az NKA-nál elnyert pénzt, sőt valószínűleg a projekt teljes költségvetését kezelni fogja. Ez az alapítvány bízza meg a Hungarotont is a sorozat kiadásával.
- Ki dönti el, mi kerül egy lemezre? Ki szerkeszti a sorozatot, és milyen koncepció alapján? Az a kiindulópont, hogy azonos műfajok legyenek egy helyen?
NP: - Igen. Kocsis Zoltán elég pontosan megmondta, hogy a zenekari műveket milyen elosztásban képzeli a lemezeken. Megmondom őszintén, én meglepődtem, hogy a Kossuth-szimfóniát egy lemezre teszi A fából faragott királyfival. Még nem kérdeztem rá, de bizonyos, hogy megvan rá a szakmai és művészi oka, és sokszor éppen a meglepő párosítások a jók. Alapvetően az egyben tartott műfajok koncepciója működik, minden egyébben konszenzussal döntjük el, a tudományos-szakmai testülettel és Kocsis Zoltánnal, mi mivel szerepeljen együtt.
- A közreműködők egy része a pályázat szerint már biztosnak látszik. Mennyire nyitott még ez a kör? Kiknek van még esélye, vagy milyen művészcsoportok, szólisták mondhatják, hogy ide ők már úgysem kerülhetnek be?
NP: - Ami a zenekart és a karmestert illeti, az adott. Számos műfajban meghallgatások, "próbafelvételek" után szeretnénk dönteni.
TA: - A pályázat feltétele volt, hogy az ajánlott/tervezett művészekkel szándéknyilatkozatot írjunk alá a közreműködésről. De sok minden változhat, és sok mindenről nincs még végleges döntés.
- A vonósnégyes például nem egyszerű kérdés. Egyesek szerint a Bartók-vonósnégyeseket csak régóta játszó, "összeérett" együttes tudja jól előadni, másrészről pedig ezekből a darabokból vannak kitűnő, tökéletesen érvényes felvételek, amelyeknél nehéz jobbat csinálni.
HM: - Ez az összkiadás nem arról szól, hogy van-e vagy nincs valamelyik műből vagy műcsoportból érvényes felvétel - hiszen van, sokból -, hanem hogy itt készül egy új kiadás.
- A zongoraversenyeknél mégis már meglévő felvételeket használnak föl.
NP: - Mert ezekről Kocsis mondja azt, hogy jobbat nem tud produkálni. A vonósnégyesekről például elkezdtünk tárgyalni a Microcosmosszal (Takács-Nagy Gábor, Tuska Zoltán, Papp Sándor, Perényi Miklós), akik évek óta játsszák ebben a felállásban a kvartetteket szerte a világban. De alkalmanként felkért szakértőkkel együtt másokat is meghallgatunk, és ez más műfajokra is vonatkozik. Ha a folyamat során kikerülhetetlen művészek vagy együttesek jelennek meg, semmi okunk rá, hogy kikerüljük őket, éppen ellenkezőleg.
- Van-e valami, amiről nem beszéltünk, de Önök fontosnak tartják megemlíteni?
NP: - Tud valaki egy nagyon jó Kékszakállú herceget?...
HM: - Reméljük, örök értékű összkiadást készítünk - de olyat, amelyet továbbiak fognak majd követni.
TA: - Végezetül megemlíteném, hogy az NKA által, annak minden érintett testületében egyhangú döntéssel megítélt 180 millió forint, amely lehetővé teszi a projekt méltó megvalósulását, nem általában az adófizetők pénzéből, hanem az üzleti életre kivetett kulturális adóból származik. Köszönet az üzleti életnek, a magyar kultúra nevében.
Rácz Judit
(megjelent: Muzsika 2006. szeptember, 49. évfolyam, 9. szám, 3. oldal)
Vissza az oldal tetejére
Beszélgetés Kocsis Zoltánnal a Bartók Emlékházban
A Nemzeti Kulturális Alap tájékoztatója
a Bartók Új Sorozat 10. CD-jének megjelenése alkalmából
2009. február 3.
Kocsis: Szeretettel üdvözlöm az egybegyűlteket. Igen, tulajdonképpen az iniciatíva is azt célozta meg, hogy csináljunk valami mást. Az ötlet… hát most itt pont nem látom Nádori Pétert, akitől valószínűleg az eredeti ötlet származik, tehát amely a régi Hungaroton, a ma zöld CD-dobozokban kapható összkiadás feljavítását célozta meg.
Mácsai: Bocsáss meg, Nádori Péter ugyan nincs itt, de lélekben itt van. Felhívott és ő mondta, hogy ne használjuk az összkiadás kifejezést.
K.: Én azt mondanám, hogy bizonyos szempontból „összkiadásabb”, mint a régi sorozat, mert hiszen a régi összkiadás nem volt kritikai kiadás. Ott például a 2. szvitnek ez a bizonyos korábbi verziója [nem szerepelt]. Most csak egy kis kitérőt teszek: a 2. szvitből legalább négy verziót lehetne rögzíteni. Mi a Bartók által az Universal kiadásában megjelent publikációt vettük górcső alá, ami a III. és IV. tételt illeti, és ezeket vettük föl abban a formájában, ahogyan akkor az Universalnál megjelentek. És tulajdonképpen nagyon jó is a dolog, mert egy másik műalakot valahogy szabadabban lehet megközelíteni. Tehát én úgy vettem észre, hogy a zenekar alkotóbb módon tudott hozzányúlni ahhoz a régi műalakhoz. Ami ugyan már rég nem aktuális, hiszen Bartók ezt 1943-ban átdolgozta. Visszatérve az inciatívára – hangsúlyozom, nem az enyém volt az ötlet, talán Nádori Péteré, talán Kovács Gézáé, talán mindenkié, aki valami jobbat is akart, aki valahogy ki akart szabadulni a hatvanas évek szellemiségének ebből a szörnyű doktriner aspektusából -, mindenesetre rögtön mondtam az elején, hogy nem lehet följavítani a régi Bartók-összkiadást, ugyanis abban olyan, nem is megkérdőjelezhető, hanem egyszerűen silány minőségű produkciók is előfordultak, mint amilyen például az én két zongoraverseny-felvételem, az 1. és a 2., amelyeket nem tudok vállalni. Tudniillik, hogy ezt a stílust nem nagyon lehet az ötvenes-hatvanas évek zeneoktatásának szellemében megközelíteni. Nagyon jól emlékszem arra, hogy amikor megjelent az 1. és a 2. zongoraverseny első felvétele abban a bizonyos régi Bartók-összkiadásban, akkor éppen Somfai László volt, aki felhívta a figyelmet arra – ugyan nem ezeket a szavakat használta – hogy nincsenek jelen azok a bartóki idiómák, amelyek Bartók saját műveinek előadását oly jellegzetessé teszik, tehát az az ugrásra készség, a parlando-rubatónak az a fokú jelenléte, ami Bartók zongorajátékában megfigyelhető, vagy az az akcentuálási rendszer, ami természetszerűleg teremt hierarchiát a hangzó valóságban. Tökéletesen igaza volt, el kellett hogy teljen egy pár év ahhoz, hogy rájöjjek, rájöjjünk egy páran - mert hát nem vagyok hála istennek egyedül ebben a tevékenységben -, hogy legalább három, nagyon is megfogható forrás van, amiből el lehet indulni a Bartók-tradíció újbóli helyes irányba való billentése útján: ezek a Bartók által ránk hagyományozott művek, a zenei írások és a szerzői hangfelvételek. Ma már a szerzői hangfelvételeket is valamilyen módon a kritikai kiadás részeként kell hogy kezeljük, hiszen a szerző később fölülírhatta előadásával a kottát, mint ahogy nem egy esetben – ezt azt hiszem máskor is hangsúlyoztam – a modern összkiadások szerkesztői a szerzői hangfelvételeket mint alternatívákat közlik a kotta főszövegében. Nagyon is szükséges volt, hogy ez meginduljon, és azt mondanám, hogy a bartóki idiómákhoz való visszatérés jegyében kezdjünk el valami egészen újat, természetesen nagyon lassan, apró lépésekkel haladva. Ezt most kifejezetten nektek mondom, előttem szólók [Harsányi László, Hollós Máté], mert tudom, jót tennének a minél látványosabb eredmények, de én azt gondolom , hogy most hosszú távon – és a hosszú táv alatt én tényleg évtizedeket, évszázadokat mondanék – kell meghatározni legalábbis egy irányvonalat, hiszen szó sincs arról, hogy mi valamiféle elitista álláspontot képviselnénk. Amikor azt mondjuk, hogy „etalon értékű” előadások, ez nem szükségszerűen azt jelenti, hogy a legjobb elérhető verziók, hanem mint mértékegység alapján egyszerűen utat szabnak a Bartók-tradíciónak. Hiszen két eleme ennek a stílusnak nagyon gyorsan pusztul: az egyik a népzenei idiómák, és itt most nem csak a magyar népzenére gondolok – Kodály esetében könnyebb a helyzetünk, Kodály nem nagyon gyűjtött más népzenét, mint magyart, eltekintve kevés román katonadaltól, meg hát attól a szlovák gyűjtéstől, amit pontosan a Bartókkal való megosztás miatt mint helyszínt kapott –, ezzel szemben Bartók elment Törökországba, elment Algériába, Bulgáriában is hallgatott népzenét. Elment olyan messze vidékekre, amelyeknek népzenéjéről sikerült kimutatni, hogy kapcsolatban állnak a mi zenénk legősibb rétegeivel. Tehát gyakorlatilag minden kapcsolatban áll mindennel. Az ő zenéje ezt pontosan tükrözi, nem konglomerátum, hanem egy olyasfajta ötvözete a különböző népzenei stílusoknak, amely a maga nemében páratlan. Ilyen zene még egy nincsen a világon. Valami módon átlátva ennek a bonyolultságát és azt a hihetetlen igényt, amit ez a zene velünk előadóművészekkel szemben támaszt, azt mondanám, hogy ezt nagyon lassan lehet megemészteni. Nagyon sok mindennel tisztában kell lennie annak, aki Bartók zenéjével foglalkozik. Ez a zene nem lehet egy kirándulás az előadóművészek számára. Aki ezt egy kirándulásnak tekinti, az számoljon azzal a lehetőséggel, hogy nem fog maradandót alkotni.
M.: Ha már az etalon szó szóba került – elnézést, ez most egy kirándulás az összkiadástól –, a Bartók hangfelvételek mennyire segítenek, illetve mennyire nyomasztóak egy előadó számára. A zongorás felvételekre gondolok természetesen. Mennyiben ihlető, vagy mennyiben jön zavarba az ember,
K.: Nagyon érdekes és csábító lenne Bartók hangfelvételei közül néhányat itt elemezni. Én azt mondanám, hogy amikor a legtöbb hangfelvételt elkezdi az ember hallgatni, rögtön érződik az a feloldhatatlan ellentét, amely Bartók külseje és belseje között feszül. Egy kalapos, ősz hajú, szemüveges, aktatáskát cipelő kis professzorocska, de ha meghallgatjuk például egy olyan felvételét, amely nagy igényeket támaszt az előadóművészekkel szemben, mondjuk a Kilenc kis zongoradarab utolsó darabját, a Preludio – All'ungheresét, amely ráadásul egy késői felvétele, itt a válla már gyaníthatóan beteg volt, és nem volt zongoratechnikai fegyvertárának teljesen a birtokában, de mégis elkezdi a felvételt mint egy kis professzorocska, és befejezi mint egy vulkán. Valahogy olyan módon írja meg magát felvétel közben a darab, hogy erre sincs példa a zenetörténetben. Mert hallatszik az, hogy valamilyen módon az örökkévalóságnak akar játszani, de ezt már az ötödik másodpercben elfeledteti vele a saját zenéje. Az is van, hogy ő az idiómáit nem túlozza el, tehát csak annyira érezzük ezeket a megvalósításokat szokatlannak, amennyire a saját fiziológiai adottságaira igyekszik ezeket áttranszformálni, mert biztos, hogy a zenei szándék az elsődleges, tehát mindig a zenei gondolat az elsődleges, és csak azután jön az előadói megvalósítás. Olyan kikristályosodott előadásokról van szó, amelyek joggal kelthetik a megfélemlítettség érzetét az előadókban. Gondolok a Csörgő-táncra, amely úgy tökéletes ahogy van, pedig hát az csak egy kis Durium-Pátria lemeznek csak egyik oldala, ráadásul olyan oldala egy tiz inches lemeznek, amelyre három darabot eljátszhat a zeneszerző. Vagy gondolok a Kicsit ázottan His Master's Voice felvételére, amely egész egyszerűen elképesztő, és éppen amikor a Magyar Képeket nemrégiben fölvettük, mert gondolom nyílt titok, hogy a dobozban levő felvételek közül a Divertimento, a Zene és a Magyar Képek lenne a következő, ott a kérdés megint csak úgy merült föl, meg lehet-e oldani ezeket a bartóki idiómákat zenekaron is, és a válasz egyértelmű igen, csak akarni kell. Egy routinier zenekari hozzáállás nem sokat segít, de az se segít, ha csupán a kottát játsszuk le. Bizonyos szerzőkről az a közhiedelem, például Schubertről, hogy elég, ha a kottát lejátsszuk. Hát nem tudom. Nagyon tág itt a tere annak a polémiának, ami ebben az ügyben végbe mehet, de azt mondanám, nincs olyan zene, amelynek ne lenne valami mögöttes tartalma, másrészt talán olyan zene sincs, aminek ne lenne meg a maga agogikai és akcentuálási rendszere. És itt most az egész zenetörténetre gondolok. Ha abban a hitben élünk, hogy a preklasszikus zenéket – és most egészen visszamehetünk időben – elég, ha metrikusan tökéletesen megcsináljuk, úgy ahogy a kottában van, akkor már megszólal a darab. Nem hiszem. Bachnak is megvan a maga agogikai rendszere és azt gondolom, minden zenének. Bartóknál abban speciális a dolog, hogy nagyon sok mindennel kell tisztában lenni. Ha csak az alapokat nézzük, a régebbi magyar zenékkel, a teljes zenetörténettel, mert végső soron a romantikába gyökerezik Bartók, Schönberg és Stravinsky is, akárhogy is nézzük a dolgokat , onnan jöttek. Nem árt, hogy ha az ember tisztában van a pályakezdéssel, Dohnányi[val] stb. [ami] tehát a romantikus ágya a dolognak, de ugyancsak tisztában kell lenni a kelet-középeurópai népzenékkel, Stravinskyval, és sok mindennel, a zongoratechnikával. Tehát azzal, hogy kifejezetten zongorista-zeneszerzővel van dolgunk, akinek sokkal jobban érződnek a zenekari műveiben is a zongorafaktúrák, mint mondjuk egy másik zongorista-zeneszerzőében, Rachmaninovéban.
Nem tudom elhallgatni, egyre inkább emelkednek törvényerőre olyan tendenciák, amelyeket velünk magyarokkal azonosítanak, és megjelennek a világ nagy koncerttermeiben. Valahogy olyan módon, amelytől Bartók és Kodály forogna a sírjában. Ez egy nehéztüzérség valljuk be őszintén, ez ellen mi kis jól irányzott puskalövésekkel tudunk küzdeni. Dehát ez kevés. Ezért is kétszeresen jelentős ez a sorozat, amely mint mondtam, nem akarja magának vindikálnia a „number one” jelzőt, hanem egyszerűen csak utat kíván mutatni ebben a rettenetes, zeneileg aztán végképp kaotikus világban, ahol a zeneoktatásnak – most itt az érintettek nagy számban jelen vannak – nagy szerepe van. Zeneoktatásunkkal kapcsolatban is problémák vannak, mégpedig több rétegben jelentkező problémák Nem lehet túlbecsülni ennek a sorozatnak a jelentőségét, még akkor sem, hogy ha tagadhatatlanul vannak hibái, hiányosságai. Egy biztos: mindenképpen azon vagyunk, hogy a lehető legjobbat csináljuk.
Vissza az oldal tetejére |
|
Bezár X
Felhívás támogatásra
Tisztelt Érdeklődő!
Köszönjük, hogy látogatásával megtisztelte a Bartók Új Sorozat honlapját.
„A sorozat terve” menüpontból kiderül, milyen nagy fába vágta fejszéjét az alapítvány, a kiadó és a közreműködő művészgárda. Harmincegy CD felvétele és kiadása sokéves tudományos-szakmai, szervező és elsősorban művészi munkát jelent, amit bizony finanszírozni kell.
Ezúton is köszönjük eddigi támogatóink segítségét, ám a magas színvonalú és eredményes munkához további adományokra is szükségünk van, legyenek azok bármilyen szerények is.
Számlaszámunk: 10300002-10281806-49020012
Kérjük, hogy az átutalás közleményében tüntesse fel: Adomány.
100 000 forint feletti adomány esetében – beleegyezés birtokában – honlapunkon és a CD-hez tartozó nyomtatott mellékletben is feltüntetjük a támogatók nevét.
A befizetett összegről a jogszabályokban előírtaknak megfelelően igazolást adhatunk. Az igazolással kapcsolatban kérjük, vegye fel a kapcsolatot az Alapítványt kezelő Summa Artium Kht.-vel (1-3183938 vagy info@summa-artium.hu).
Tisztelettel,
A Bartók Új Sorozat Alapítvány kuratóriuma |
|
|
